salamandra

A Verdon kanyon látványába az is beleszédül, aki a tériszonyt hírből sem ismerte. A Franciaország déli részén lévő  kanyon mélyén egy türkiz színű folyó kígyózik, néhol hétszáz méter mélyen is. 

Verdon közel ötven éve az európai  sziklamászás Mekkája, aki sziklamászónak tartja magát az Verdonról álmodik. Verdon a megmérettetés maga, hihetetlen meredek falakkal, ahol már az is teljesítmény, ha valaki a falak közelébe, azaz a sziklamászóút “beszállásához” jut. Sokszor nagyobb mutatvány, mint maga a mászás. 

Ezért mi a kalandot a Petit Chat, azaz kiscica nevű mászóúttal kezdtük. Ide már két ereszkedéssel (kötéllel) le lehet jutni és a kanyon alja sem egy keskeny párkány, ami Verdonban gyakori, hanem annál kicsit szélesebb “terasz” (ez egy bozótot jelent, nem egy korlátokkal védett helyet).

A mászótársam Anne egy ardeche-i francia lány, nagyon jó sziklamászó, jó fej, kedves és ügyes, vagyis ideális mászópartner. Együtt dolgoztunk egész nyáron Chamonixban (a francia Alpok fővárosa, sokak szerint a hegymászás is itt “született”) egy menedékházban.

Verdonban mászni más, mint amihez eddig szoktam. Itt valahogy szédítő a meredekség, félelmetes az ereszkedés, minden húz lefelé. Legalábbis, addig, amíg meg nem szoktam. 

Este La Paludtól, ami Verdon fővárosának számít, pár kilométerre egy fenyőerdőben táboroztunk le, és főzni kezdtünk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek szemet szúrt a hely, egy francia mászópáros egy hatalmas kék felhőcskékkel díszített busszal és egy baszk pár szerényebb, de ugyancsak komfortos Peugeut van-nel már főztek, amikor mi megérkeztünk.

A franciák meghívtak  a közös asztalhoz, így a ratatouille-t, amit mi főztünk “bedobtuk” a közösbe. Nem csináltunk rossz üzletet, mert a francia fiúk ugyan szerény vacsorát főztek, de annál jobbat: tört krumpli, rozmaringgal. A mi padlizsános, cukkinis zöldség-ratatouille-unkkal keverve isteni volt. És a baszk férfi csak ekkor húzta elő a chorizos (spanyol, elnézést, baszk kolbászféle) zöldség-levest és a 15 literes vörösbor tartályt, tele. Jó kis lakoma kerekedett, vadidegen emberek megosztották egymással a vacsorájukat. Megbeszéltük, ki mit mászott, ki mit akar még mászni. 

A Verdon kanyon mélyén 25 kilométer hosszan tekereg a Verdon folyó, hatalmas kék, narancssárga, szürke színű függőleges falak között. A kanyon legmélyebb pontja hétszáz méter. Legkeskenyebb pontja hat, legszélesebb része pedig száz méter.

Verdon leghíresebb mászója egy lépcsőről zuhant le 

Verdon és Patrick Edlinger neve olyen szorosan fűződik össze, hogy csoda, hogy még szobra nincsen a legendás mászónak. Monsieur Edlinger számos nagyon nehéz mászóutat épített Verdon elképesztő falain és ott élte életét a kanyonban, amíg le nem esett egy lépcsőn és meg nem halt. Állítólag azért nem vetette meg az alkoholt, sajnos valószínűleg ez közrejátszott a balesetben. 

Verdonban a mászóélet a hetvenes években pörgött fel igazán, akkor születek olyan utak, mint az Ula, a La Demande és a Luna Bong, amik ma mind világklasszis utaknak számítanak. Olyan szépek, nem feltétlenül olyan nehezek. 

Másnap mi is egy klasszikus utat választottunk. Hatos nehézségű, szép mászás, egy speciálisan szép repedés mászással (ez azt jelenti, hogy egy pilléren kell végigaraszolni). Lefelé azonban nem találtram annyira szépnek az utat, egy kegyetlenül meredek ösvényen kell lemászni, biztosítatlan lemászásokkal, csúszós köveken. Az út maga kárpótolt mindenért, viszonylag hosszú, könnyű mászás, 11 kötélhosszon át, s a végén szépen kisétáltunk a kanyonból.

Harmadik napon, harmadik útnak egy új építésű utat választottunk, a hetes nehézségű (főként traverz) Redressment Discal-t, amit egy jövőbeli klasszikusként emlegetnek a mászóoldalak. Nagyon szép út, de én halálosan elfáradtam benne, valószínúleg már fáradtan is indultam el.  A hetes traverz nagyon szellősen biztosított. A fal közepén vagy éppen, allattad több száz méteres nagy semmi. Végig elég nehéz volt, minden mozdulat atletikus, ami fáradt izmokkal szenvedés. 

Este egy tóhoz mentünk aludni, ami nekem annyira nem jött be, mert a tó piszkos volt, és a parkoló, ahol aludtunk elég forgalmas. Másnap itt hagytuk az autót, s ekkor még nem tudtam, hogy ezzel elég nagy kockázatot vállaltunk. De erről majd  később. 

A negyedik nap egy könnyű hetes útba szálltunk be, aminek az első két hosszában potyogtak a kövek, egy fejen is talált, mert a sisakom hátra csúszott a homlokomról. Nagyon szép út lenne, ha végig nem potyognának benne  akövek, az utolsó két hossz azonban tényleg megérte, két táblamászás, hetes és hatos nehézségben, olyan igazi verdonos, azaz kompakt sziklán. Amúgy álatlánosságban is igaz Verdonra, hogy nem igazán kezdőknek való terep, mert könnyű utak vagy nincsennek, vagy agyonkoptatott sziklán, kőomlás veszéllyel dacolva kell mászni. Ellenben közepes szinttől maga  a paradicsom, és még annál is csodásabb utak vannak nyolcas szinttől fölfelé. Nem nekem persze…

Sajnos azonban Verdon nem csak a sziklamászók paradicsoma, hanem a tolvajoké is. Közel van Marseille, az pedig köztudott, hogy nagy kikötő városok közelében a bűnözés is nagyobb. 

Tolvajok Verdonban

A hegymászók és sziklamászók szeretik a szabadságot és azt, ha ez nem kerül sokba. Ezért aztán  a szálláson spórolandó, kocsiban alszunk. Ám ez azzal is jár, hogy a személyes cuccaidait ellophatják, és Verdon sajnos nem a biztonságáról híres. Egy reggel hatalmas szél fújt, ilyenkor veszélyes nagyfalat mászni, ezért úgy döntöttünk, hogy rövid utakat mászunk. 

Anne autójával mentünk, bepakoltam a fotós cuccomat is, de a komputerem a kocsiban maradt, gondosan betettem az ülés alá, rápakoltam egy dobozt, amiben a kaja és a szemét volt. Mászás után én gyalog mentem haza, mert szerettem volna naplementében fotózni Verdont. A többiek már főztek. Odamentem Anne-hoz, aki közölte velem a rossz hírt, hogy valami történt az autómmal. A “valami” az volt, hogy az ablaküveg betörve és millió apró szilánkra zúzva a földön hevert. Rosszul lettem. Kinyitottam az autót s azonnal láttam, hogy a laptopomat elvitték, benne az összes fotómmal, file-lal, aminek nagy részét nem mentettem sehova. Egész éjjel bőgtem, a törött üvegű autóban aludni olyan  volt, mintha megerőszakoltak volna. Reggel elmentem a rendőrségre, ahol azonnal láttam, hogy soha semmit nem fognak tenni. Guberáltam egy raktáráruház udvarán egy jókora nejlont és betértem egy szervízbe, hogy  segítsenek ideiglenesen beragasztani az ablakot. 

Vegyes emlékekkel távoztam Verdonból, s persze azontúl, hogy mindent mentek, s semmit, de semmi értékeset nem hagyok az autómban, sajnos az a bizonyos "szabadságérzés" is megváltozott. 

PS: az iphone app segítségével egy hónap múlva “megtaláltam” a gépet, már Algériában volt. 

fotók copyright: www.anikomolnar.com. illetve amin én is szerepelek Jody műve