salamandra

Emlékeztetőül: menedékházat vezettem a Matterhorn tövében egy darabig teljesen egyedül. 

A hóvihar elmúlt, de a szél tombolt. Lavinák dübörögtek a hegyfalakról. 

Ez az a nap volt. A fáradtságos munkával összelapátolt és megolvasztott hóból főzött húsz liter teában szétszakadt a teafilter. Egy óriási teafiltert tettem bele, ami elég ekkora mennyiséghez és amikor  a cukrot hozzáadtam és kevergetni kezdtem láttam, hogy millió teafüvecske úszik a tetején. Szerencsére aznap nem voltam egyedül, feljött segíteni Freddy, aki hegyi vezető Zermattban és ő a ház főbérlője. Egy pelenkaszerű anyaggal leszűrtük mind a húsz litert. 

Másnap reggel ötkor keltem, reggelit adni a sítúrázóknak. Azért indulnak hajnalban a rettenetes hideg ellenére, mert ekkor még kemény a hó és nincs lavinaveszély sem. Nagyon fáradt voltam, gondoltam főzök egy nagy adag kávét. 

Reggel a vendégek a szokásosnál is türelmetlenebbek, fáradtak, mert általában a több fős hálókban nem alszanak jól. Félnek is azok, akik először mennek ilyen túrára. És teljesen indokolt, hogy pocsékül érezzék magukat, ugyanis reggel a fagyban, szélben kell lemászniuk 50 métert a toalettig, az ugyanis nincs a házban bent. 

Szóval épp valaki jött, hogy kér még forró vizet, amikor egy hatalmas robbanást hallottam. A kávéfőző! A kávé beterítette az egész konyhát, még a plafonon is volt. Schaissssse, ahogy a művelt svájci mondaná.

Közben elfogyott a tea is, mindent egyszerre kellett csinálni, és még kávét se ittam. Aki engem ismer az tudja, hogy addig nem is beszélek reggel, amíg nem ittam meg a koffein adagomat, de most annyira szörnyűnek ítéltem meg a helyzetet, hogy inkább nekiestem a konyhát takarítani. A kávé az össze tiszta törlőrongyot is belepte, és belement a hóolvasztó tartályba is. Sárga vízzel főztem aztán egász nap. A termoszba töltött víz aztán egy napon át sárga volt a kávétól, a levessel nem volt gond, mert abban nem látszott. De amikor valaki  teát kért, akkor folyamatosan beszélnem kellett hozzá, hogy ne vegye észre, hogy sárga lé csurog a poharába. Aztán gyorsan belepottyantottam a teafiltert, onnantól már nem volt gond. 

Barbara, a hegyi vezető nő

Elromlott az idő megint, szél és hóesés. Lemondta  majdnem az összes bejelentkezett vendég a foglalást, de négyen nem. Barbara a hegyi vezető három kliensével délután érkeztek, minegyikük nő volt. Két doktornő és egy nővér. Ugyanabban a kórházban az intenzív osztályon dolgoznak, ahol Barbara is nővér, amikor nem túrákat vezet. A világ legmacsóbb társadalma a hegyi vezetőké, ami sajnos teljesen férfiak által uralt. Sokan közülük épp a hegyi vezetői létük miatt érzik magukat annyira férfinak, s talán emiatt gondolják, hogy itt nőknek nincs mit keresniük. Szóval ezért le a kalappal minden nő előtt, aki helyt áll ebben a világban. Barbara minden bizonnyal. 

Vegetárianus volt mind a négy alpinista nő, –amúgy én is –, kitettem magamért a vacsoránál. Főtt zöldséget egy tepsibe tettem, házi (hüttei) besamel mártással és sok-sok svájci reszelt sajttal, aztán az egészet betettem a sütőbe. Igazi mascarponét is hozattam fel Freddyvel, akinek telefonban kétszer kellett lebetűznöm, hogy mit is kellene vásárolnia, de hát ő igazi tischi, azaz ősi zermatti család leszármazottja, s azok nemigen ettek mascarponet, sokkat inkább röstit és almás rétest. De inkább  csak röstit.  És ezen nem változtattak generációk óta. 

Szóval tiramisut gyártottam, tényleg jó lett, mert még disaronnot is találtam a bárban. Ez az a likőr, amivel a tiramisu igazán jó lesz, ha otthon csinálom, ilyent nem szoktam bele tenni, csak valami olcsóbb rumot. 

Másnap már tarthatatlan volt a jegesedés a toalett felé vezető úton. A vendégek ugyanis itt vagy síbakancsban, a lustábbak pedig crocsban ereszkednek le, s oldalról nincs annyira messze a szakadék. Egy jégcsákánnyal és egy kilo konyhasóval vettem fel a harcot a jegesre fagyott ösvénnyel. Jól tettem, mert a jó idő reményében szinte mindenki megérkezett, s nem lett volna szerencsés, ha valaki a toalett felé vezető ösvényen csúszott volna ki. 

A Patrouille des Glaciers (PDG)

Közelgett a svájciak legnagyobb sítúraversenye, ami  a ház előtt halad el. Zermattból kell Verbierbe elmenni és leginkább az hozta lázba a résztvevőket, hogy Pippa Middleton is indult ( Katalin cambridge-i hercegné húga). A verseny tényleg kemény és ugyan két férfival ment, akik közül az egyik hegyi vezető, de ettől még neki kellett végig mennie. A versenyt a svájci hadsereg biztosítja, ettől nagyobb helikopter forgalom volt a háznál, mint a körúton. Az egész verseny útvonalát járható ösvénnyé taposták, éjjel fáklyák világítottak és ahol kellett, ott kötelekkel biztosították az utat. Ez Svájc. 

Lassan a két hetem letelt, elég is volt, fáradt voltam. Alig vártam, hogy visszamehessek az olasz házikómba és lezuhanyozzak. Két hét zuhany nélkül még nekem is sok. Lesíeltem a szélben, úgy tűnik itt áprilisban mindig szélvihar van. Egy sas körözött a fejem fölött egy fél órán át. Figyeltem egy darabig én és ő a hegyen nagyon hátborzongató és gyönyörű volt. 

Az átjárás Zermattból Olaszországba zárva volt, felhívtam Moritzot, aki a pályák főnöke, mondta ne izguljak majd megoldja. Lejött értem a Furi állomásig, így megúsztam az 50 frankos jegyet és a Trockener Steigig felmentünk lifttel. Ott csinált egy kávét, ami alatt megszervezte, hogy felvigyenek motoros szánnal a Plateau Rosára 3600 méterre, onnan pedig le tudok síelni Cerviniába. Nagyon jó volt a hatalmas szélben motorral süvíteni, nem is fáztam. Azért a zuhany jól esett.